Mai gamepad támogatottság

A különböző sport, autó- motorverseny, lövöldözős (azon belül inkább tps) játékoknál az ember erőszeretettel használ gamepad-ot, vagy más irányítóeszközt. Azonban a játékoknak a Games for Windows ‘kategóriába’ való bekerülésüknek egyik kitétele az, hogy ha a játék támogat valamilyen irányítóeszközt az egeren és billentyűzeten kívül, akkor támogatnia kell a Microsoft féle X360 padot is. Sok játék van azonban mely van, hogy egyszerűen csak az utóbbi padot támogatja. Persze az ember mondhatná, hogy ‘és? majd átállítom a kiosztást az enyémre!’, de sajnos ez nem így megy.

(a tovább mögött egy viszonylag részletes leírás mely megválaszolja az embernek a nagy kérdést, hogy ‘na jó, de akkor most mi van?’)

DirectInput

A közismert controllerek a DirectInput-on alapulnak. Meglehetősen régi technológia, a DirectX 1.0-ban is benne volt már, azonban a DirectX 8 óta semmilyen változtatást nem végeztek rajta, azaz fogalmazzunk úgy, kicsit le van már maradva.

XInput

A mai ‘következő generációs’ padok viszont az XInput API-n alapulnak. Mint technológia az XBOX 360-al egy időben debütált, hogy kompatibilisek legyenek az X360-as padok a Windows XP SP1-el, és az a feletti Windows rendszerekkel. Rendkívüli előnye, hogy sokkalta egyszerűbb ezzel programozni az irányítást mint a DirectInput-al (az XInput kompatibilis a DirectX 9-es és az a feletti verziókkal).

DirectInput vs XInput

A jelenlegi helyzet úgy áll, hogy mind a Direct- mind az XInput-nak van bizonyos korlátja.

Amikor egy XInput-os padot használunk DirectInput-os alkalmazás alatt:

  • A jobb és a bal ravasz egy tengelyként működik, nem pedig külön
  • Nincsenek vibrációs effektek
  • A padba csatlakoztatott headset-et a gép nem érzékeli

Az MSDN szerint a két ravasz összevonására egy tengellyé azért volt szükség, mert DirectInput alatt ha nincs interakció a gamepad-al, akkor minden tengely középállásban van, azonban az XInput minimum értéket rögzít, nem középállást ilyenkor. Így a megoldás az volt, hogy összevonták a két ravaszt, és az egyik lett a tengely pozitív, míg a másik a negatív oldala.

Az XInput korlátjai:

  • Csak ‘következő generációs’ (XInput) padokat támogat
  • Maximum négy pad lehet egyszerre jelen. Ez egy XBOX korlát amit áthoztak Windows-ra is. Meg tény, hogy jelenleg meglehetősen kevés olyan játék van, mely lehetőséget ad négynél több játékos egyidejű jelenlétére (például a Burnout Pradise Party módjában 8-an is lehet játszani, de felváltva következnek egymás után a játékosok)
  • Csak 4 tengelyt, 10 gombot, 2 ravaszt, és egy 8 irányú D-Pad-ot támogat eszközönként, szemben a DirectInput 8 tengelyével, 128 gombjával, és ‘full-range’ D-Pad-jával

Tehát akkor melyiket is válasszam?

Bár ezek a korlátok eléggé durvának tűnhetnek, belegondolva egy játékhoz / gamepad-hoz nem is kell több gomb, tengely, stb. Illetve a játékok sem azt írják ki, hogy nyomd meg az 1-es, 2-es gombokat, hanem, hogy A, B, X, Y, LB stb. ami meglehetősen felhasználó baráttá teszi az egészet (vannak például DirectInput-os játékok melyek 1-től, míg mások 0-tól számozzák a gombokat, így amikor látja a játékos, hogy 5-ös gomb rögtön két lehetséges gomb közül kell választani)

A másik tény ami az XInput mellett áll, az az, hogy a könnyű programozás miatt a játékfejlesztők gyakran csak az XInput-ra írják a játékaikat. Persze becsapós amikor a játékon nem is látszik, hogy támogatja a padot, mint például a Fallout 3. Senki nem gondolja  hirtelen, hogy lehet paddal tolni, de amint hozzáérünk a gamepad-hoz minden billentyűre, meg egérre vonatkozó kiírás átalakul a gamepad kiosztására.

Tehát amondó vagyok, hogy a DirectInput lassan de biztosan hanyatlik, el fog tűnni, és helyére lép az XInput.

Reklámok

2 Responses to “Mai gamepad támogatottság”


  1. 2 www.nowoczesne.waw.pl 2014 október 19 - 05:18

    I don’t even know the way I stopped up right here, but I believed this publish used to be great.

    I do not understand who you might be however definitely you’re going to a famous blogger if you
    aren’t already. Cheers!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s





%d blogger ezt kedveli: